Folytatjuk cikksorozatunkat, amelynek tematikai középpontjában napjaink klímaberendezései állnak, miközben a teljesebb kép érdekében kitérőket is teszünk. Így fő témánkra csak a légkondicionálás történeti előzményeinek áttekintését követően térünk rá. A mai monoblokk jellegű és osztott hőszivattyú-készülékekig, a hőcserélős HMV-tartályokig, klíma-dekorcsatornákig, az all-in- one (összesített) illetve mobil Aux- és Midea-klímaberendezésekig hosszú találmányi út vezetett.
Az eddigiekben az otthoni terek, illetve munka- és kulturális terek levegőjének nyáridei, hűtési célú tudatos befolyásolásának ókori módozatait ismertettük. Az ablakokba függesztett vizes gyékények, párolgó víztartályok (mely utóbbiak hatékonyságát Kínában rabszolgák-hajtotta nagyventillátorok is fokozták), a római kifejlesztésű fali vízáramlások, a perzsa épületekbe ágyazódó széltornyok használata a középkor folyamán sem ment egészében feledésbe, ám jelentős újítási hullámot ez az ezeréves korszak nem hozott.
A 17. században I. Jakab angol király udvarában egy holland mérnök-feltalálónak, Cornelis Drebbelnek sikerült titkon nagyobb mennyiségű jeget tároznia télről, amelyet aztán a Westminster székesegyház magasabb szintjeire vitetett és ott – megintcsak titkon – sóval felolvasztott, hogy a leszálló hideg ámulatot keltsen a királyban és kíséretében. Ez az ötlet azonban még nem volt speciálisan újkori jellegű. A 18. századi Amerikában Benjamin Franklin és kortársa, az óvilági Cambridge kémiatudósa, John Hadley az alkohol és az éter párolgását és ennek gyors hűtő hatását vizsgálták. Közös kísérletükhöz higanyhőmérőt és fújtatót használtak, termelve némi jeget.
A 19. század húszas évei elején Angliában Michael Faraday – később az elektrokémia megalapozója – ammónia-összenyomással és -cseppfolyósítással rátalált az áramtalan, hangtalan abszorpciós hűtőkészülékek működési alapelvére. Egyáltalán a hűtés történetében – még nem a nagy légterek hőkondicionálásának történetében – ez jelentette az újkori fordulatot. A Franklin-féle és a Faraday-i műszaki gondolatok szintetizálásával a floridai John Gorrie doktor 1842-ben kompresszoros (gáz-sűrítéses) jégkészítő gépezetet szerkesztett. Az ausztrál James Harrison 1855-ös szabadalma, egy nagyméretű kompresszoros és kondenzátoros jégtermelő készülék – hűtőgázt keringető tekercseivel – már napi három tonna jeget tudott előállítani. Csak gyáripari célokra természetesen, mert a nagybani mechanikus jégelőállításhoz roppant termetes gép kellett, a felhasznált gázfélékkel pedig nagyon gondosan kellett bánni: mérgezőek és gyúlékonyak voltak.
Az elő-modern időszak után a 20. századelő hozta meg a modern légkondicionálás, az elektromos klímaberendezések korának kezdetét. A modern klímatechnológia atyjának Willis H. Carrier-t szokás tartani, aki 1902-ben, New Yorkban egy nyomdaüzemben megszüntette a papírkárosító párás forróságot azzal, hogy a tetőszellőztetés eredménytelenségét megelégelve elektromos ventillációt alkalmazott egy vízvezetékes, permetezőkkel ellátott gőzkeringető tekercsrendszer működtetésénél. Egyszerre ért el párátlanító, légtérhűtő, és légtisztító hatást.
Kapcsolódó témák:
S. Sytems Kft. – Klíma nagyker
Klíma címszó a Netlexikonban
#klímakérdés: Írásaink között e kulcsszóra keresve megtalálja kapcsolódó témáinkat.