Madárinfluenza – Jász-Nagykun-Szolnok megyében is megjelent a betegség

A madárinfluenza vírus okozta megbetegedés miatt az országos főállatorvos Jász-Nagykun-Szolnok megyére is kiterjesztette a baromfi zártan tartásának kötelezettségét – közölte a megyeszékhely polgármesteri hivatalának sajtóreferense az MTI-vel szerdán.

Gyuricska Éva tájékoztatása szerint a megye területén található valamennyi állattartónak zártan kell tartania állományát. Amennyiben ez nem oldható meg, a kifutót megfelelő erősségű madárhálóval kell védeni. A madárhálóval lefedett résznek legalább az állattartó épület alapterületével megegyező nagyságúnak kell lennie.     A közleményben hangsúlyozzák, hogy a rendelkezés mielőbbi és maradéktalan betartása kiemelten fontos, mert a vonuló vadon élő madarak jelentős szerepet játszanak abban, hogy a vírus a környezetben fennmaradjon, és átterjedjen házi madárállományokra.     A Magyar Nemzet pénteken arról írt, hogy a Békés megyei madárinfluenza november eleji kitörése óta további három megye 31 településén mutatták ki baromfitartó telepeken a megbetegedést. A Bognár Lajos országos főállatorvos által  kiadott tájékoztatásra hivatkozva arról számoltak be, hogy az ellenőrzések a H5N8 típusú madárinfluenza jelenlétét mutatták ki a baromfiállományban Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, és Békés megyében.

A tájékoztatás szerint a kitörések körül felállított védő- és megfigyelési körzetet a járványügyi helyzet miatt Bács-Kiskunban, Csongrádban és Békésben a minimálisan előírt tíz kilométer sugarú körön túlra is kiterjesztették. Ezekről a területekről kizárólag azonnali vágás miatt lehet baromfit kihozni, minden más mozgatás tiltott.     A vadállományban Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom megyében észlelték a megbetegedést récéknél és bütykös hattyúknál,  a madárinfluenza-megfigyelést ezért a vadon élő madaraknál is elrendelték.

Forrás: MTI

 

Madárinfluenza – minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai körzetben

A madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai madárinfluenza kitörések egy kilométeres körzetében, mivel Kiskunmajsa közelében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma új állományból is kimutatta a vírust.

A Nébih az MTI-vel szombaton közölte: az országos főállatorvos döntése alapján minden állatot leölnek, függetlenül attól, hogy az állományok fertőzöttek-e. Az intézkedés több tízezer állatot érint, a hatóság az érintett állattartókkal felvette a kapcsolatot. A gazdák állami kártalanításban részesülnek.
A betegség terjedésének megakadályozása érdekében kedden az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében elrendelte a baromfi zártan tartását. Az előírás célja, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal történő érintkezés lehetősége. Korábban az egész országra kiterjedően elrendelték a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák. A rendelkezés nem egyedülálló Európában: a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel hasonló döntést hozott Németország, Ausztria, Hollandia és Franciaország hatósága is, valamint Lengyelország, Dánia, Horvátország és Svájc is.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza mintegy két hónapja bukkant fel, a fertőzésveszély 2017 tavaszáig fennáll az Európai Unió területén. A récefélék vándorlási útvonala mentén található összes ország érintett.
A vírus miatt már több Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az exportot az érintett magyarországi megyéből vagy Magyarországról, köztük Kanada, Szerbia, a Dél-Afrikai Köztársaság, Izrael, Japán, Hongkong és Szingapúr.
A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott.

Forrás: MTI