A patkolókovács mestersége

A Lajtorja Program kézműves tevékenységekkel foglalkozó cikksorozatát a lópatkolási szakma ismertetésével folytatjuk.

A mai itthoni professzionális patkolókovácsok száma a százat sem éri el, mégsem kihaló mesterség ez, csupán arról van szó, hogy lassú a folyamat, amíg a patkolásban járatos kétkezi emberek körén belül túlsúlyba kerül a korszerű professzionális képzésűek aránya. A családi-szomszédsági alapon kitanult lópatkolásra –  amely többnyire egy-egy kovácsolást tanult személy részvételével, de kisebb csoportmunkaként zajlik –  valóban kiveszés vár. A mai idősebb patkolóemberek többnyire mást csinálnak fele idejükben, például élező-szolgáltatást nyújtanak, esetleg egy-egy hintó legyártására fogadnak megrendelést. A Magyar Patkolókovácsok Egyesülete az újonnan bekapcsolódóknál már csak olyan szakengedélyeket ismer el, amelyek birtokosa lovász képesítést is szerzett, így szakszerűen rendezett tudása van a különfajta lovak jeladásainak, közléseinek világáról, és gyakorlott is a lovak megnyugtatásában. Egyáltalában patkolni azért kell, mert a vasalatlan lábú ló patája erre-arra kiferdülve kopik, a ló mozgásában nőnek a bizonytalansági tényezők  és talpa túl könnyen sérül.

A professzionális patkolókovácshoz nyitottfalas műhely illik – lóállással kiegészítve –, ahol gyakran dolgozik segítség nélkül, maga tartván meg térdei közt a ló egy-egy felemelt lábát a pata kezelésekor vagy a patkó szegelésekor, és nemigen van ideje másra, még saját szerszámok megformázására sem. A lótartás terjedőben van, a patkolás pedig kéthavonta esedékes, úgyhogy a szükség kérdése felől nézve nincs különösebb fenyegetettsége ennek a mesterségnek (vagy jó honoráltságának). Kitanulásába belevágni olyan fiatalok szoktak, akiknek egyrészt erős a testalkatuk – hisz beindult üzletmenet esetén naphosszat meghajtott háttal erőkifejtő mozdulatokat végezni, a többszempontú precizitásra is ügyelve: meglehetős nehéz munka ez –  , másrészt már gyerek- vagy kiskamasz korukban kialakult náluk a lószeretet.

A patkolókovács kiskohóval is rendelkezik, képes speciális esetekben maga is önteni patkót, de többnyire gyári készáruként szerzi be a patkókat, amelyeket aztán az épp adott lovak vizsgálata után még megformáz. A felhevített gyári U-vasat hagyományos vastuskón, kalapáccsal alakítgatja, hol lapjával az üllő-lapra fektetve a munkatárgyat, hol élivel az üllő szarvára vonva.  Magának a patkolásnak a munkálatait következő írásunkban részletezzük.

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi 2020

Bevezetés a fafaragásba I.

A Lajtorja Program cikksorozatai egyikében a hagyományos mesterségekkel, a kihalóban lévő szakmák feléledési esélyeivel, illetve általában a kézművesség mai helyzetével és kilátásaival foglalkozunk. Ezekhez az írásokhoz kapcsolódóan olykor mesterség-ismertetőkkel is jelentkezünk, amelyek bepillantást nyújtanak egy-egy szakma tárgyi világába, hangulatába, felmutatják a tevékenységbe történő beletanulás néhány vonzó vonását. Ezúttal a fafaragói műhelymunkát kerítjük sorra.

A fafaragó olyan anyaggal dolgozik, amely eredetileg növényi életet élt, és természeti illata van. A kezdőknek ajánlatos először hársfa-táblácskákon, hársfa-hasábokon próbálkozniuk a szakszerű mozdulatok megközelítésével. Idehaza ugyanis ez a legpuhább honos fa a nem-hasadékonyak közül (a fenyőfélék könnyen hasadnak a megmunkáló szándék ellenére). Bár a hársfa érezhetően saját rost-olajat tartalmaz, könnyű, és körmünkkel is könnyen nyomot hagyunk rajta. Ugyanakkor igen készségesen szív magába bármiféle nedvet, piszkot, ezért csakis teljesen tiszta és száraz kézzel szabad dolgozni vele – igaz, ezt a szabályt a többi fafajta esetén is tanácsos betartani.

Az ujjbegy izzadása is számít, úgyhogy az apró forgácsokat inkább ujj-oldallal, vagy közvetlen ujj-érintkezés nélkül jó eltávolítani. Az anyagismeret akkor haladott, ha a különböző fafajtákhoz hozzányúlva már azt is előre érzi a kéz, hogy a kés átlagban mely erőfokon kell érje éppen azt a munkadarabot. A stílbútorokhoz is előnyös hárs mellett a gyümölcsfák anyaga kínálkozik leginkább fafaragásra. A cseresznyefa nem sokkal keményebb a hársnál, de figyelni kell erezetes voltára. Méginkább kell vigyázni a középkemény, olajos diófa felületi rajzolatára. Határozottan kemény a körtefa, amely rostszerkezete miatt a fametszetek készítéséhez kiváló, ám drágább anyag, mint a többi gyümölcsfa, ha nem is annyira, mint az egzotikus fák (ében, mahagóni stb.). Aztán szóba jöhet még a bükk – ez leginkább esztergálni való –, a juhar, az éger, és a tölgy, mely legutóbbi nagyon kemény, ám az ilyen faanyagok viszonylatában kiemelkedően jól faragható.

A VKB Nonprofit Kft. soron következő cikkében műhelyfogások ismertetésére kerül sor.

Addig is…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi 2020