A kosárfonó munkája

A Lajtorja Program második tematikus cikksorozatában az előző alkalommal a kosárfonói kézművesség történetét tekintettünk át. Most ennek a mesterségnek az alapműveleteiről adunk közelképet, nem a technikai oktatás szintjén, csupán hozzávetőleges tájékoztató jelleggel.

A mai kosárfonók (egyben számos egyéb fonott használati holmi készítői) az alapanyagot többnyire már előkészített formában vásárolják. Vagy faanyagot, vagy perjeanyagot használnak. Faanyagként a háncs, valamint a fűzfavessző jön számításba – a főzött és hántolt fűzfavesszők X alakban felállítható kötegeit szerzik be – , perjeanyagként a szalma, a gyékény (a buzogányos sás), és főként a peddignád. A peddignád-csövek, másnéven rotten-pálcák másfél méteres és akár hatméteres hosszban is kaphatók, átmérőjük 3 cm is, 10 cm is lehet. Megvizezve remekül hajlanak, túl puhák se lesznek: még feszülnek, de nem törnek. Saolin-botokat,  íjakat is képeznek belőlük, és nádbútorok megfonására is kiválóan alkalmasak.

A fonott használati tárgyak készítőinek eszközei közt ferde kispad is szerepel, fémcsavaros rögzítővel, és a hozzá idomuló ülőkével. Ez a kispad a valahai házi kelmeszövéssel összehasonlításban a guzsalynak felel meg.   Szükség van metszőollóra, késre, verővasra, amelynek egyik vége szurkálóhegybe vékonyodik, és más szúróeszközre, amit csavarhúzó is helyettesíthet.

A leggyakoribb fonott tárgyak legegyszerűbbike: a tenyérre ráillően  kerek, fületlen kínálókosár, amelynek mérete nem apró, de inkább kiskosárnak mondanánk. Megfonásának menete – fűzvesszőkből – a következő. Először a kosárfenék „karóit” (vastagabb fűzvesszőit) kell ledarabolni a hosszúkból, és a húszcentis darabokból keresztet csinálni, három meghasított vesszőn keresztülvezetve a többit. A kereszt rögzítése az eddigieknél vékonyabb vesszők kétszálas gyűrűfonásával történik. A kosáralj már szélesebb kifonása során a vastagabb vessződarabok elfordulnak, mígnem a kézben lévő tárgy már csillagszerűen szétálló küllőkkel ékeskedik, amelyek közt a cikkelyeket   csak majdnem félig tölti ki a fonat. Még mindig kézben, illetve térden tartva az aljat, hámoktól megtisztogatás, kiálló végecskék lecsipkedése után a kosároldal meghegyezett karóit kell oldalról elhelyezni benne körben, és egyenként mindet „begyökkenteni”. Amíg még síkban állnak az oldalkarók, csak többlet-küllőknek látszanak, nem lábazatnak, ám felhajlítva és felül összefogva őket, a munkatárgy már nem napszimbolikus dísznek hat, hanem készülő kalitkának.  Ezután történik a kispados rögzítés, és az alj háromszálas továbbfonása úgy, hogy elöl két szállal elöl, mögötte eggyel kell haladni. Ennek során történik az oldaldőlés és az osztás kialakítása, majd az áttérés a berakásra vagy menetes fonásra, amikor újabb és újabb vékony vesszőket beiktatva már egy szál van elöl és kettő mögötte, így kell a fölfelé álló szálak közt kanyarogva egyre magasabbra jutni az aljtól. Mind a két kéz, a balhüvelyk is dolgozik, de nyomóerejük nem egészen elég: a felálló szálak közeit időnként verővassal is meg kell keményen ütögetni, hogy az oldalfonat tömörödjék. Elérve a kívánt oldalmagasságot, tárgytakarítgatás, oldalfali kiállások levagdosása után a felmeredő szálak lehajtogatása következik. A lehajtott szálak pót-karó igénybevétele nélkül is megfonhatók díszhatású peremszegéssé („ötpáros oldalcopf”). Ennek elfűzése után a kosár akkor lesz végképp kész, ha még le is mosták citromsavas vízbe mártott kefével.

Nézze is meg e műveleteket egy rövid összeállításban hiteles forrásból és kövesse a VKB Nonprofit Kft. cikkeit!

Addig is…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

Lajtorja Program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi 2020

A kosárfonás hagyománya I.

A VKB Nonprofit Kft. szerint a fonott holmik iránti igény nem tudott és nem tud elfoszlani, mert háztartási tárolóeszközként praktikumuk meghaladhatatlan: a természetes anyagú fonadék-falak optimális szellőzési és érintkezési paramétereket nyújtanak. Nemcsak a piaci karos kosarak, hanem még a ládaforma nagy kosarak is barátságosan fektetik a tojást, a vágott növényeket, dohmentesen tartják az ágyneműt, ruhát, amint a nagy fonott szakajtók a lisztet.

A kosárkészítés története igen régen vette kezdetét, hat-hétezer évvel ezelőtt, amikor még a fazekaskorong feltalálása is a jövő zenéje volt. Ennyire régi kosárfonókról elvileg nem is tudhatnánk, hiszen a faháncs, a nád, a fűzvessző romlandóbb anyag annál, hogy őskori kosarak az újkor, vagy akár a középkor emberének kezébe juthattak volna. Onnan tudunk mégis róluk, hogy fennmaradtak kezdetlegesen ősi agyagedények, amelyek rovátkás falai elárulják, hogy fonott tárgyak agyagtapasztásával formázták meg, és utána égették ki őket. A környező növényi anyagok iránti ősi érdeklődés mellett a fészkelő madarak figyelése is szerepet játszhatott a – még tökéletesedés előtti – kosárfonó technika felfedezésében. Fa- vagy perjeanyagú fonott használati tárgyakat azóta minden kontinensen, és szinte minden nép körében készítettek és készítenek, de nem mindenhol történt és történik ez ugyanolyan nagy változatosságban, ugyanakkora fejlesztőkedvvel és volumenben. A Lajtorja program mesterségekről szóló cikksorozatában a kézműipar olyan ágához érkeztünk, amelynek arculata hazánkban máig fokozottan összetett, az itteni fonottáru-gazdagság évszázadok óta exportőr országra vall. A mértéktartás, a funkcionális –  különös cifrázó hajlam nélkül alakított –  fonásmintázatok művészi hatású dekorativitása legendás jóízlést is képvisel a fonottáruk világpiacán.

Magyarázatként bizonyos helyzeti előnyökről is beszélni kell. Európában a salix viminalis (az eredeti „kosárfonó fűz”) elterjedésének ősközpontja a Tisza vidékén illetve a Körösöknél húzódik: ez a fűzféle növénygenetikailag éppen itt mutatja a legjobb tulajdonságait.  Amikor pedig a középkori és kora-újkori magyar kézműipari hagyományozódásnak ez az ága, innovatív vonásaival együtt – már egyértelmű kontinentális sikerességet mutatott, már nagyszabású célzatos befektetésekre is sor került.  A Körösöknél, de a Berettyónál is a 19. századi kiegyezés tájától több hullámban ártéri fűz-telepítéseket hajtottak végre, méghozzá jelentős választékot létesítve, hátha vesszőkerítésekhez, speciális kasokhoz más fűzfajták előnyei domborodnának ki. Így lett honos Magyarországon többek közt a nemesített salix rigida („amerikai fűz”) is.  Gyula városának kosárfonó céhe már sok alföldi mestert összefogott a századvég előtt – mezőberényieket,  békéscsabaiakat stb. is – , a századvégen pedig Békés településen Állami Királyi Kosárfonó Iskola állt fel, amely 1928-ban került Pestre. A vesszőfonás egyes, eddigre kialakult, elkülönböződő iskolairányai máig megőrződtek, mint például az erdélyi Siménfalván a húzogatásos technikájú kosárkészítés, de az ottani vesszőfonók már megszűkült kapacitással, kizárólag megrendelésre dolgoznak.

A VKB Nonprofit Kft. a cikksorozatát legközelebb az egyik hazai kosárfonás-technikai változat ismertetésével folytatja.

Addig is…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja Program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi 2020

A zsindelymetszés mestersége II.

A Lajtorja Program életrehívója, a VKB Nonprofit Kft. folytatja a zsindelymetszés technikájának ismertetéséről szóló cikkét.

Az erdei házak építéséhez átvitt, vagy alább szállított, az otthoni udvarra fuvarozott többméteres rönköt félméteres, tönkként felállítható részekre kell tagolni – régebben ezt kétkezes harcsafűrésszel csinálták, újabban gépfűrészt használnak. Egy-egy ilyen tönk, másnéven „csutak” vagy „kölöp” aztán 16 vagy ennél több „levelet” (zsindelyt) is kiadhat. Az egyes zsindelyek végül csak 45 cm hosszúak lesznek.

A tönköt keresztmetszete félvonalában fejszével és fakalapáccsal félbehasítják, a féltönköket két pár negyedtönkre, azokat nyolcadokra hasítják, majd –  már széken ülve, kisbaltával, a szálakra figyelve, a nyolcadtönköket is kettőbe. Kérgüket ekkor lehántják. A tizenhatodokat csiptetős padnál „kézi vonóval” (megfent gyalukéssel) megkezelik. Géppel nem jó ezt a munkát végezni, mert az egyes munkadarabok egyedi szálhajlásaira külön figyelemmel kell lenni, el ne metsződjenek. A „vonót” a fadarab hasadási hajlamával ellenkező irányba kell mozgatni, az esetleges ferdeségeket kiigazítva, az elvékonyodó oldalt (él) tovább vékonyítva, a vastagabb oldalt (fok) egyenes peremű, kb. 2 cm-es szélnek csinálva meg (a zsindelyek nyújtott háromszög keresztmetszetűek). Hátravan még a „fáncolás”: hornyot, bemélyülő vonalat, vágni a zsindely fokának hosszmentébe, a másik zsindely éle számára (összeillesztési árok). Régebben hornyolópadon, fanyél fölött kétfelé kiterjedő vasszerszámmal fáncoltak, ma körfűrész-pados megoldást alkalmaznak, a zsindelyt nem túl gyorsan végigtaszajtják a rögzített késen. A tetőgerendákra szegelendő, összeillesztgetendő zsindelyek egy részét még továbbformázzák dísznek: ezek a tetőtarajokra, tetőormokra kerülnek majd. A legtöbbje viszont készleti formába, kétszáz-darabos keresztrakásos oszlopokba rendeződik.

Érdemes gondolkodni VKB Nonprofit Kft. szerint a környezettudatos épülettervezőknek is ebben a tetőfedési formában, hiszen a természetes alapanyagok használata korunkban sokkal inkább előtérbe került. Nem beszélve arról, hogy a folyamatos karbantartás folyamatos megbízásokat is generál, amely nem utolsó szempont az építőipari szakemberek számára.

Addig is…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

Lajtorja Program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi 2020

A zsindelymetszés mestersége I.

„Zörgetik a vasfedőt – Zsindelyezik a tetőt”: így zárul a gyerekkorunkban megismert rímpár-sorozat, Móra Ferenc Zengő ABC-je. Magyarországon a késő-középkor óta zsindelyeznek – vagyis fednek tetőt speciálisan készített falapokkal. Maga a kifejezés is akkor keletkezett, a latin „scandula” szó német közvetítődése nyomán; a közvetítő szó a „schindel” volt. Igaz, az Alföldön a szalmatetős építkezés évszázadok múltával sem szorult ki egészen, a zsindelytető 19. századi alföldi térhódítása viszonylagos maradt, majd lassan felváltotta a cseréptetőé. Maga a zsindelykészítés mindig a Kárpát-hegyvidéki régiók foglalatossága maradt, a történeti Hungária belsejébe tutajosok juttatták el a készleteket. Székelyföldön az ilyen készletek újrahalmozása, ha jóval kisebb mértékben történik is, máig nem szűnt meg. Az ottani hagyományos lakóházak, a székelykapuk, műemléki kő- és fatemplomok, egyéb építmények újrazsindelyezése folyamatos, ugyanakkor a mai Magyarország régióiba is juttatnak belőle a sokhelyt felállított székelykapukhoz és más, újonnan tervezett épületek olykori stílusigényeihez. A Lajtorja program régi mesterségekkel foglalkozó cikksorozatában most a székelyföldi zsindelymetszés technikáját mutatjuk be.

A zsindelyfedés meredekebb lejtésű tetőkre való: a lapos vagy majdnem lapos, nagyon enyhe lejtésű tetőknél a zsindely akár egyetlen őszön átázhat, míg egyébként negyedszázad esőitől sem ázik át, csak megvetemül addigra; húsz-huszonöt évenként szokták megújítani, kicserélni a zsindelyfedéseket. Azért nem ázik át, mert a kiválasztott faanyag erős gyantatartalmú, azonkívül viszonylag hamar fekete patinázódást nyer. Ezért nem is feltétlen mindig biztosítják a vízpergetését kencével (lenolajjal).  Ha a házban füstös kemencét használnak, az csak jót tesz a tetőnek, tovább-konzerválja. A faanyagért magasra kell menni, havas-közelbe, mert az alacsony hegyvidéken, ahol harangszót hallanak a fák, nem találni megfelelő gyantásságú és szívósságú fenyőket. (Nagyritkán bükk, tölgy is alkalmas lehet.) A magasan termő fehér gombolyagfenyőt előbb „megpróbálják” fejszével: megnézik, hogyan pattan szét a kérge-forgácsa, mert abból megállapítható, nincs-e belül a fában csavarodó szerkezet. A benső faszerkezetnek egyenes szálúnak kell lennie. A fatőtől fölfelé négy méterig gyantaerős a magas fa; az ágas szakaszhoz közelebbi, vagy már ágas törzset csakis másra lehet jó használni. Fiatal fából készült zsindely majd hamarabb feketedik.

A VKB Nonprofit Kft. cikke folytatódik a technikai fogások ismertetésével.

Addig is…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

Lajtorja Program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi 2020

Rákellenes világnap: február 4.

Mindenkinek van tennivalója a daganatos betegségek megelőzése érdekében…

Rákellenes világnap
Rákellenes világnap, február 4.

Be kell vinni a közbeszédbe a daganatos megbetegedések problémáját és felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkinek van tennivalója a megelőzés terén – mondta az egészségügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Ónodi-Szűcs Zoltán a rákellenes világnap alkalmából a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) által rendezett szűrőnapon kiemelte, a betegség nemcsak egészségügyi, hanem társadalmi probléma is.

Fontos, hogy az emberek rendszeresen vegyenek részt szűrővizsgálatokon, mert minél előbb felismerik a betegséget, annál nagyobb az esély a gyógyulásra – mondta, hozzátéve, hogy Magyarországon mindenfajta szűrés elérhető, sajnos azonban kevesen vesznek részt ezeken.     Közölte, a nők átszűrtsége emlő- és méhnyakrákra csak 30 százalék körüli, a következő hetekben azonban tíz új – emlőrákszűrésre is alkalmas – szűrőbusz áll majd munkába, amelyek segítségével a kis falvak lakó is lehetőséget kapnak a vizsgálatra. Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, a Ficsak alapítója elmondta, újbudai pedagógusoknak szervezték a szűrőnapot, mert úgy vélik, a tanároknak is példát kell mutatniuk a gyerekeknek a megelőzés terén.

Szeretnék felhívni a figyelmet a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára, hiszen a daganatos betegségek gyógyíthatók, ha időben felismerik őket – fűzte hozzá.  Felidézte, tavaly együttműködési megállapodást írt alá több civil szervezet a rákellenes küzdelem érdekében, hiszen a kormány mellett a civil szférának is nagy szerepe lehet a megelőzésben. A szándéknyilatkozathoz idén még többen csatlakoznak, és vállalják, hogy kommunikációs csatornáikon keresztül terjesztik a szűrővizsgálatok és a prevenció fontosságát – tette hozzá.

A rákellenes küzdelem világnapja február 4., ugyanis a párizsi első rákellenes világkongresszus résztvevői 2000. február 4-én írták alá a kór elleni világméretű összefogásra felszólító dokumentumot. A világnap többek között arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a rák elleni küzdelem nemcsak orvosi feladat, hanem a társadalom közös ügye is.

Forrás: MTI